Apricancello
Kapu, sorompó, garázsajtó vezérlés
A kapu, garázs, sorompó vezérléseknél megszokott távirányítókat ma már több alternatív megoldással is lehet helyettesíteni vagy kiegészíteni. A felhasználók, a vezérelni kívánt kapuk, garázsajtók, sorompók számától illetve a használt csatorna vagy technológiától függ, hogy melyik termék a legmegfelelőbb.
Miért érdemes bővíteni a kapunyitó rendszert?
- A távirányító könnyen összetörik, elveszik
- Rendszeresen kell benne cserélni az elemet
- Könnyen másolható vagy egyszerűen odaadhatják bárkinek, így nem tudhatjuk, hogy ki tudja kinyitni a társasháznak vagy a telephelynek a kapuját. A másolásnak köszönhetően jogosulatlan személynek is lesz lehetősége bejutni az adott helyre.
- Körülményes a távirányítók feltanítása (egészen pontosan összegyűjteni az meglévő távirányítókat), amennyiben törölni szeretnénk a vezérlésből az elveszett távirányítókat. Ezzel elkerülhetjük, hogy az esetleges illetéktelen személynél lévő távirányító jelére ne nyisson a kapu.
- Amennyiben új távirányítót szeretnénk feltanítani a meglévő rendszere, sok esetben a szakembertől függ, hogy mikorra készül el
- A távirányító elhasználódik, a gombok elkopnak, bizonytalan lesz az érintkezés, a benne lévő elem lemerül, melynek beszerzése nem mindig a legkönnyebb feladat.
Miért érdemes bővíteni vagy átállni a telefonos kapunyitásra?
- Azzal, hogy bővítjük a kapunyitó rendszerünket, a korábban használt nyitási módszer nem szűnik meg, ez egy plusz funkció
- A telefonunk általában nálunk van, így nem kell keresgélni
- Ha esetleg lemerülne telefonunk, akkor is könnyen fel tudjuk tölteni akár az autóban is
- Hagyományos és okostelefonra is van megoldásunk, így nem jelent problémát, hogy a felhasználó milyen készülékkel rendelkezik
- Minden felhasználó egyedi azonosítóval rendelkezik, amit könnyen hozzáadhatunk vagy kitörölhetjük a kapunyitó modulból
- Akár már 2-3 db távirányító áráért is kaphatunk kapunyitó modult, ami rövidtávon megtérül, nem beszélve egy társasházról, iskoláról, vállalatról, ahol akár több száz embernek is kell hozzáférést adni
- Univerzális illesztés (relés kimenet, kontaktussal), így a legtöbb kapuvezérléssel percek alatt összeköthető a mobiltelefonos távnyitó. Ideális esetben 4 vezetéket kell bekötni (2db a tápegység és 2db a vezérlőjel)
- Több kaput is tudunk nyitni egy mobiltelefonról illetve több kaput is tudunk vezérleni egy kapunyitó modullal
- A felhasználókat távolról is kezelhetjük, akár webböngészőből vagy SMS-sel is, igénytől függően
Milyen fajtái vannak a telefonos kapunyitónak?
- GSM / 3G / 4G-s, azaz SIM kártyával működő termékeknél általában az ingyenes ráhívást szokták használni. Ebben az esetben a felhasználó telefonszámát kell felvinni a kapunyitó modulba és amikor felhívja a modult, az azonosítást követően megtörténik az ajtó nyitása. A vezérlés ingyenes, bármilyen telefonnal működik, akár 1000 telefonszámot tud egy GSM modul lekezelni.
- WIFI távvezérlés esetén a vezérlő modul a wifi hálózaton keresztül csatlakozik a felhőhöz és applikációból tudjuk a kaput nyitni
- IP távvezérlés esetén LAN kapcsolaton keresztül kapcsolódik az IP modul a felhőhöz és applikációból tudjuk vezérelni. Csak okostelefonnal működik és az applikáció telepítését követően a vezérlőikont létre kell hoznunk. Előnye, hogy a bárhonnan tudjuk nyitni a kaput viszont a telefonunkon mobil vagy wifi internettel kell rendelkeznünk.
- Bluetooth kapcsolat esetén a telefonunkon lévő applikációból tudjuk vezérleni a kaput, amennyiben a Bluetooth hatótávolságon (10-15-20 méteren) belül vagyunk.
- Kombinált megoldások pl.:
- GSM + adatkártya = ingyenes hívás + applikációs vezérlés (iOS és Android)
- WIFI + Bluetooth = helyi és távoli vezérlés applikációból, előnye, hogy ha "elmegy a net", akkor is ki tudjuk nyitni a kaput, garázst
- GSM+ WIFI/Bluetooth= hagyományos és okos telefonról is nyitható, helyi és távoli, hívással és applikációs vezérlés is lehetséges